Egyesületünket 2005-ben alapítottuk. A 2007-ben megszerzett közhasznúsági státuszunkat folyamatosan megtartottuk. Különösen fontosnak tartjuk a magyarországi és a határon túli szociálisan és kulturálisan hátrányos helyzetű, tehetséges, ugyanakkor a kallódó, a szenvedélybetegségek kialakulásával veszélyeztetett gyermekek, fiatalok szabadidős tevékenységének támogatását, esélyegyenlőségének elősegítését, jólétének növelését, életminőségének javítását és egészségmegőrzését, az ehhez szükséges anyagi, szellemi, tárgyi, technikai és módszertani feltételek megteremtését.
Támogatjuk az értékes pedagógiai, léleképítkezési folyamatokat, nevelési és művelődési formákat, szolgáltatások kezdeményezését, megtervezését, megrendezését, a kultúrák közötti átjárás és sokszínűség erősítését, valamint az általunk képviselt és kidolgozott projektek továbbadását, módszertani átörökítését, amelyek sokrétű, vonzó kínálatot teremtenek működő és szerveződő közösségeknek.
Mindezek elősegítik az emberségre, a szolidaritásra, az egészséges életmódra, a környezettudatos magatartásra nevelést, a személyiség, a viselkedés- és magatartáskultúra, az olvasáskultúra, az értékközpontú társas kapcsolatok, a közösség fejlesztését, az egymást segítő helyzetek kiépítését a közéleti részvétel alakítását, és hozzájárulnak a képességek fejlesztéséhez.
Kezdeményezéseink, programjaink a kulturális és természeti örökség, a nemzeti hagyományaink megőrzését, megújítását, hozzáférhetőségének javítását, az európaiság tudat, az európai integráció erősítését, a mobilitás és a nemzetközi kitekintés segítését, az anyanyelvápolás jelentőségének tudatosítását szolgálják, építenek a résztvevők aktív közreműködésére, tehetségére, az alkotás, az alkotófolyamat megélésére.
Céljaink eléréséhez használjuk az olvasótábori mozgalom értékeit, példaképül állítjuk a klasszikus, a humanista, a felvilágosult jeles személyiségeket, a haladó gondolkodókat, azok emberről, világról, tudásról és műveltségről alkotott képét.
Kapcsolatainkat úgy alakítjuk, hogy alkotó részesévé válhassunk napjaink társadalmi és kulturális életének. Széles körű kapcsolatrendszerrel rendelkezünk. Sokoldalúan együttműködünk állami, társadalmi és gazdálkodó bel- és külföldi szervezetekkel, intézményekkel, mozgalmakkal.
Konkrét tevékenységek:
„Útjaink, állomásaink…” címmel magyarországi és határon túli fiataloknak olvasótáborokat szervezünk. „Lélekpendítések határtalanul” címmel tábormódszertani és kortárssegítő képzéseket tartunk. A fiatalok tudásának, képességeinek, művészeti tevékenységeinek gyarapítása, fejlesztése érdekében „Lélekpendítő műhelynapok”-at szervezünk, Kortárs klubot, az Ifjú Irodalombarátok Körét és tehetségpontként történő regisztrálásunk után a Palóc médiaműhelyt szeretnénk működtetni. Támogatjuk és bekapcsolódtunk a Pál József Alkotói Kör munkájába is. Salgótarjáni Ifjúsági Jazz Tábort szervezünk a nemzetközi dixieland fesztiválhoz kapcsolódóan.