Ahogyan az iskola pedagógiai programja fogalmaz:
„Nevelőmunkánk fontos tengelye a kulturális alapkészségek elsajátíttatása. A tanórán megismert alapértékek alapján a tanulók az órán kívül kultúra-fogyasztóvá, sőt teremtővé válnak. Szeretnénk megőrizni iskolánk nagyszerű kulturális hagyományait: a színjátszó kört, vers- és prózamondó versenyeinket, a Kós-tusát, az énekkart, a Hang-Kós-toló versenyt, egy szóval mindazokat a kulturális kisközösségeket, amelyek megszerettetik tanítványainkkal iskolánkat.”
Mindezek mellett a kilencedik évfolyamon végzett bemeneti mérések, és az év eleji felmérések segítségével idén is fel kívánjuk mérni a tantárgyi tudást, és a kiemelkedő tanulók tehetségét fakultációk, szakkörök és egyéni fejlesztő órák keretében erősíteni, gazdagítani. Tervezzük az igényfelmérő kérdőívek bevezetését az első évben, valamint külön méréseket bevezetni a képességek feltérképezésére.
Az általunk eddig végzett és ezután is felvállalt területeken az alábbi programokat tervezzük:
Interperszonális: drámafoglalkozások, színjátszó szakkör (diákszínpad), színjátszó versenyeken részvétel, kommunikációs tréningek
Intraperszonális: önismereti foglalkozások, intraperszonális kommunikációs tréning, pszichológiai tesztek, mérések
Logikai-matematikai: matematika szakkör, sakk klub, házi matematika és sakk-versenyek
Nyelvi: idegen és anyanyelvi fakultációk, vers- és prózamondó versenyek, helyesírási verseny
Természeti: túrázás, kirándulások, kémia, fizika és földrajz fakultációk, szakkörök, házi versenyek
Testi-kinesztetikus: sport szakkörök, sportversenyek, sportnap
Térbeli-vizuális: rajzszakkör, képzőművészeti tevékenységek, házi rajz- és fotóversenyek, részvétel nyílt képzőművészeti versenyeken
Ezeken felül tervezzük egy általános Ki-mit tud verseny megrendezését, amelyen minden előadó művészeti ágban tudnak nevezni a tanulók, valamint a Hang-Kós-toló énekverseny megrendezése is terveink között szerepel.
Az első évben igyekszünk olyan programokat összeállítani, amiket a következő évek során nemcsak megtartani, hanem erősíteni és gazdagítani is kívánunk. Fontosnak tartjuk, hogy a külső világ felé (szülők, partner intézmények, Tehetségpont hálózat stb.) felé felmutassuk tevékenységünket, így tervezzük egy nyílt bemutató megrendezését, amelyen minden tehetségterület legjobbjai mutathatják meg tudásukat.
Élni kívánunk városunk kulturális intézményei által kínált lehetőségekkel. A színházlátogatásokat, a múzeumok (Herman Ottó Múzeum, Pannon -tenger Múzeum) és a Miskolci Galéria által nyújtandó kiállítások, tárlatok megtekintését diákjainkkal nagyon fontosnak ítéljük. A Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park programjain a jövőben aktívabban kívánunk részt venni.