A tehetségpont hatóköre megyei szintű. Jelenleg két helyszínen, Kaposváron és Siófokon folyik táncoktatás. A kaposvári helyszínen, Fodor József utca 46 szám alatt művészeti iskola működik, ahol a beiratkozott gyerekek iskolai formában kapják a magas szintű képzést. Terveinkben szerepel szeptembertől óvodákban jelen lenni, lehetőleg minél több óvodát bevonva ebbe a tehetségprogramba. Ezen kívül Siófokon a parton egy gyönyörű teremben van lehetőségük az ott lakóknak erre, hetente két alkalommal jár Siófokra Bódis-Nagy Katinka oktatni. Tervben van még Fonyódon a Művelődési Házban indítani táncot, régebben működött, csak sok lett a leterheltség, ezért jelenleg az utód képzése folyik, aki Fonyódra fog járni tanítani. Szeretnénk a kistérségi iskolákat bevonni és jelen lenni mint művészeti iskola olyan iskolákban és helyeken is, ahol nem biztos hogy valaha az életben tudnának találkozni ezzel a mozgásformával, illetve mivel nagyon sokat segít a koncentrálásban, a dislexia, disgrafia megelőzésében és fejlesztésében ezért segíteni ezeken a gyerekeken a táncon keresztül. Iskolákban mivel helyi szinten van jelen a tánciskola, ezért nem kell elvinni a helyszínre, egyszerűbb a családoknak megoldani, ezáltal több gyermekhez eljuthat ez a mozgásforma. Rendszeres programok, versenyek és fellépések segítik a közösség alakulását, ami ahhoz vezet, hogy szeretnek egymáshoz tartozni és ezáltal megtartó ereje van ennek a sportnak. A nagyobbak és ügyesebbek segítik a kicsiket, ezáltal nekik is kialakul egyfajta felelősségtudat, a kicsikben pedig az, hogy én is elérhetem azt amit a példaképem, mert itt van, közel van hozzám, látom mit tesz érte és milyen emberi. A tehetséges párosokkal és szüleikkel rendszeresen leülünk, megbeszéljük a következő időszak fontos feladatait, munkáját, mik azok a területek amik fejlesztésre szorulnak és hogyan tudjuk azt fejleszteni, illetve milyen segítségre szorulnak és tudunk-e abban segíteni. Rendszeresen várom a szülők visszajelzéseit a gyerekek mind lelki, mind testi vonatkozásában.