Iskolánk nagy hangsúlyt fektet a tehetségek felismerésére és gondozására. Arra törekszik, hogy a kiemelkedő teljesítményre képes tanulókat oly módon segítse, hogy képességeiknek megfelelő szintű eredményeket érjenek el, alkotó egyénekké váljanak. Ezt a tanórai munkában differenciálással, egyedi feladatok kijelölésével, változatos módszertani eszközök alkalmazásával, egyéni kutató munkával, kooperatív csoportmunkával, közös megbeszéléssel, tanári előadással támogatjuk.
Változatos szakkörkínálatunk biztosítja a sokszínűséget a különböző tehetségformák kibontakoztatására. Szakköreink: angol, görög, sakk, furulya, judo, kosárlabda, művészi torna (látványtánc), kis matematikusok köre, futball.
Napközis foglalkozások keretében a kézművesség kap kiemelt szerepet, ahol a vizuális, manuális, általános intellektuális képességek feltárása, fejlesztése folyik.
Intézményünkben nagy hangsúlyt fektetünk a nyelvtanulásra. Már első osztályban heti rendszerességgel, játékos keretek közt kezdik az angol nyelv tanulását a gyerekek.
Nyolc alsó tagozatos osztályunkban a matematika mellett heti egy órában szorobánnal ismerkednek a gyerekek.
Testnevelés óra keretében az alsó tagozatosok heti egy órában néptáncot tanulnak.
Az idei tanévben kezdtük el iskolánkban a Sakk és a szorosan hozzátartozó Logika tárgyak oktatását testnevelés és matematika óra keretén belül a négy első évfolyamos osztályunkban.
Hosszú évek óta rendezünk kerületi és országos szintű versenyeket. Ezek közül is kiemelkedik a már több mint egy évtizedes múltra visszatekintő szorobán területi verseny. Szorobán Országos Versenyt is rendeztünk az elmúlt években.
Saját erőből és ötletből valósítjuk meg már évek óta a „Tudomány Napja” elnevezésű vetélkedőnket, melyet a „Hungarikumok” témakör köré építve hazánk tudományos, kulturális, természeti értékeire építve harmadik évfolyamos tanulóknak hirdetünk meg. Az elmúlt tanévtől az alsó tagozatosoknak megrendezett versenyt meghívásos alapon a közeli tehetségpontoknak rendeztük meg töretlen népszerűséggel.
Tanulóink sok versenyben vesznek részt. Kiváló eredményeik nevelőink munkáját dicsérik.
A tehetség felismerése elsősorban a tanítók és tanárok véleménye alapján történik. Ezt követi fejlesztő pedagógusunk, pszichológusunk felmérése, majd maga a tehetséggondozás.
Szakembereink:
– András Mária – igazgató, földrajz-biológia szakos tanár, szakvizsgázott pedagógus
– Balló Anna – pszichológus
– Hajdu Adrienn – fejlesztőpedagógus
– Putz Erzsébet – tehetségfejlesztő szakértői szak ELTE, kulturális menedzser
– Némethné Koren Emese – tanító, kommunikációs szakember, népi kézműves
– Soltész Zoltán – tanító, sakk oktató
– Balogh László – néptánc oktató