Tehetségpontok

SZIK Tehetségpont
Mi teszi önöket alkalmassá a Tehetségpont megalakítására?
A Szakkollégiumba kiemelten tehetséges fiatalok jelentkezését várjuk, ahol a nyolcszoros túljelentkezés mellett valóban csak a legkiemelkedőbb teljesítményű hallgatók kerülhetnek be.

Tanulmányi rendszerünk társadalomtudományi jellegű, folyamatos fejlesztését a Tanulmányi Tanács segíti, célja egy művelt, széles körben tájékozott értelmiségi réteg képzése. A kötelező és választható kurzusok mellett szerepet kapnak az egyetemen és később a munka világában is kamatoztatható, gyakorlati tudást nyújtó készségfejlesztő kurzusok is. Mesterképzésen lévő hallgatóink választott témavezető irányítása mellett tutori programban vesznek részt.

A különböző tudományterületeken tanulmányokat folytató hallgatók közös projektekben vehetnek részt (TDK, OTDK, egyéb tanulmányi versenyek, publikációk), ezt a Szakkollégium is kiemelt célként kezeli.

A Szakkollégiumban lehetőségük van a hallgatóknak szakképzett pszichológus irányítása alatt egyéni karrier-tanácsadáson részt venni, illetve életpálya-tervezési kiscsoportos tréningen is. A Szakkollégiumban lehetőség nyílik a hallgatók számára, hogy érdeklődésüknek és nyelvtudásuknak megfelelő idegen nyelvi csoportot válasszon (angol, német, francia, spanyol, olasz, kínai), sok esetben anyanyelvi oktatókkal.
A SZIK Tehetségpont aktívan kíván együttműködni több felsőoktatási szakkollégiummal is. A jövőben közös szakmai kurzusokat kívánunk indítani, illetve tanulmányi versenyeken is együttesen szeretnénk részt venni. A tehetséggondozás és a tehetségek felkutatása érdekében középiskolákkal is szoros kapcsolatot kívánunk kialakítani.

A SZIK Tehetségpont együttműködő partnere lenne a Horánszky utca 20. szám alatt, közvetlenül a Szakkollégium szomszédságában található Párbeszéd háza is, ahol a nagy befogadóképességű terem lehetővé teszi, hogy nagyobb rendezvényeket, kerekasztal-beszélgetéseket szervezzünk.
A Szakkollégiumban készségfejlesztő kurzusok működnek, melyek alkalmasak a tehetség kibontakoztatására különböző művészeti területeken (fotózás, kórus, zenekar, színjátszás). A foglalkozásokat szakemberek tartják, ahol külön hangsúlyt fektetünk a személyes kapcsolattartásra és tehetséggondozásra. Az általános tudásbázis bővítése is elengedhetetlen. Célunk, hogy széleskörű tudást biztosító kurzusaink mellett azokat összekapcsoljuk a speciális tehetséggondozással. A speciális területek elismert oktatóival többféle közegben is találkozhatnak a hallgatók, ilyenek a kiscsoportos kurzusok, előadások, szimpóziumok, vagy a kerekasztal-beszélgetések. Mesterszakos hallgatóinknak kialakított tutori programon belül lehetőséget biztosítunk a publikálásra (évenként megjelenő Studia tanulmánykötet), valamint házi konferencián való előadásra.

A tehetséges fiatalok toborzása kiemelt célja a Szakkollégiumnak, amelybe beletartozik az elsősök felkeresése, majd a közösségi- és szakmai szinten való támogatása és integrációja. Szakképzett pszichológus segíti a tehetséges fiatalok pályaorientációját, egyéni konzultációra egész évben folyamatosan biztosítunk lehetőséget. Évi egy-két alkalommal csoportos tréninget szervezünk, különösen az elsősöknek, de a lehetőség nyitott a felsőbb éveseknek is.

Intézményünkben számos nyelvkurzust indítunk minden évben, kiemelt célunk, hogy folyamatosan bővítsük palettánkat. A nyelvvizsga megszerzéséhez a tehetséges fiataloknak anyagi támogatást is nyújtunk.

A jövőben célunk, hogy még tovább bővítsük szakmai kurzusaink listáját, illetve hogy lehetőséget nyújtsunk a szakmailag elismert oktatókkal, kutatókkal való együttműködésre. A pszichológus bevonásával szeretnénk tovább finomítani a tehetségfelkaroló, tehetségfelismerő programunkon. A jövőben is tervezünk évi legalább két szimpóziumot, házi konferenciát és tanulmánykötet megjelentetését is.
Évek óta működtetünk adománygyűjtő programot, melyet egy erre szakosodott, kollégistákból álló csoport irányít. Támogatóink köre évről-évre bővül, bízunk benne, hogy a befolyt összegből, egyéb adományokból és a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásaiból a továbbiakban is támogatni tudjuk a tehetséges fiatalokat. Egyházi fenntartású intézményként számíthatunk a Jezsuita Rend hazai és külföldi támogatóira egyaránt. Számos sikeres pályázatot tudhatunk magunk mögött, valamint jelenleg is több épp futó pályázaton indulunk.
A tehetségponthoz kapcsolódó jó gyakorlat

Felkészítés az OTDK-ra

GlobalID
JG 300 000 011
Kidolgozó
Bor Alexander
Alkalmazók
SZIK Tehetségpont
Kapcsolattartó
Pintér Melinda
Indulás dátuma
2014
Célcsoport
felsőoktatásban tanulók
Tevékenységi kör
gazdagítás, tehetség tanácsadás, tehetségfejlesztés

Posztszekunder képzésben és felsőoktatásban tanulók felkészítése.

A Tehetséghidak pályázat keretein belül egy, a Tudományos Diákköri Konferenciára és az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára felkészítő szakkört hoztunk létre a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban. A Szakkollégium működése óta kiemelt célként kezeli a tanulmányi versenyeken, konferenciákon való aktivitás elősegítését, a multidiszciplinaritása különleges szakmai légkört teremt, lehetőséget nyújt a különböző tudományok nézőpontjainak megismerésére és összevetésére.
A szakkör célja, hogy képzett szakember vezetésével iránymutatást és szakmai felkészítést nyújtson a tudományos kutatáshoz és a versenyhez, valamint támogassa a kutatói munkához szükséges gyakorlati készségek elsajátítását. További cél, hogy a különböző egyetemek szakkollégista hallgatóit, évfolyamtól és tudományterülettől függetlenül felkészítse a Tudományos Diákköri Konferencia házi, illetve országos fordulójára.

A szakkör keretein belül képzett szakember segítségével kapnak a hallgatók általános kutatásmódszertani felkészítést, valamint a dolgozat írásával és a konferencián való előadással kapcsolatos készségek fejlesztését is kiemelt célnak tekintettük. A hallgatók kutatásaikhoz saját egyetemükön választhatnak vezető tanárt, így a konkrét tudományterülettel kapcsolatos kérdéseikben ott kapnak segítséget, útmutatást. A szakkörön pedig általánosabb készségfejlesztést, tudományos gondolkodásra, szakszövegek olvasására és az előadói készségek elsajátítására fektetjük a hangsúlyt.

A szakkollégium fontos céljának tekinti, hogy a multidiszciplinaritás a kutatói munkában is megjelenjen, hiszen az együtt gondolkodás óriási előnye egyrészt, hogy tapasztalatot szerezhetnek a résztvevők az összehangolt csoportmunkáról a közös kutatásokon és projekteken keresztül, másrészt hogy egymást inspirálva új szakmai lehetőségek nyílhatnak meg előttük. A szakkörön részt vesznek olyan hallgatók, akik az előző években sikeresen szerepeltek Tudományos Diákköri Konferencián, azért, hogy tapasztalataik átadásával, munkájuk bemutatásával mintát nyújtsanak a többieknek.

A klubrendezvény keretein belül egy konferenciát szerveztünk, ahol a szakkör résztvevői mutathatták be kutatómunkájukat és annak eredményeit. A konferenciára meghívtuk a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek azokat a hallgatóit, akik indultak a Tudományos Diákköri Konferencián, hogy ők is bemutassák munkájukat.

A jó gyakorlat adatlapja

Alapítva: 2013-09-05 11:12:29

Az intézmény aktív részese a hálózatnak.

Elérhetőségek

Weboldal

http://www.szentignac.hu

Email

pinter.melinda@szentignac.hu

Telefon