Tehetségpontok

Sztárai Tehetséggondozó Műhely
Mi teszi önöket alkalmassá a Tehetségpont megalakítására?
A Sztárai Tehetséggondozó Műhely 2006-ban jött létre két mikro műhely – TDK, média – létrehozásával. Kidolgozásra került szervezeti és működési szabályzata, s megkezdte a partneri kapcsolatépítést külső tehetséggondozó intézményekkel, egyesületekkel. Saját műhelyét 2007-ben angol, 2008-ban matematika mikro műhellyel bővítette.Ezek követte a természetjáró mikroműhely , a színjátszó és a kórus. Az óvodai intézményegységben az Apró kezek kuckója 2011-ben alakult,ahol a vizuális, manuális, általános intellektuális képességek feltárása, fejlesztése folyik. 2016-ban másodszor nyertük el a Kiváló Akkreditált Tehetségpont címet. Terveink között szerepel a saját mikro műhelybővítés, további partnerépítés.
A tehetségdiagnosztikai folyamat egy része beépült a délelőtti keretekbe, másik része tanórán kívül zajlik.
Az óvodában a tehetségek felismerésének legfontosabb szakemberei az óvodapedagógusok. Az ő szakmai hozzáértésük, és az intézményben használt OVIszolga szoftver segíti a tehetségek felfedezését, és tehetségük gondozásának megkezdését. Az Apró kezek kuckójának tagjait óvodánk nagycsoportosai közül válogatja ki pedagógus kollektívánk,a fejlettségmérő dokumentumaik és megfigyelésük alapján. Az eredményről a szülőket értesítjük és hozzájárulásukkal lesz a gyermek a műhely tagja. A tehetség ígéret gyermekekkel a saját csoportjaikban foglalkoznak az óvodapedagógusok. A különböző eszközök és technikák alkalmazásával fejlesztjük alkotó kedvüket, vizuális képességeiket.
Az iskolai azonosítási munkában részt vesznek, mérést végeznek: az osztályfőnökök, a tanulás-módszertani tréner, a drámapedagógus. Az iskolapszichológus Raven teszt segítségével méri fel a tanulók képességeit és elemzi a begyűjtött kérdőíveket,amelyek alapján gyermekenként összefoglaló értékelést ír. A tehetség-diagnosztikai mérések a 3. évfolyam végén kezdődnek, valamennyi 3. évfolyamos diákot érintve. Ekkor kerül be a gyermek tanórán kívüli rendszerünkbe, műhelyünkbe, s ekkortól követjük útját – portfolió -. Gyűjtjük a munkáikat, az értékeléseket, a mérési eredményeket, mindent, ami tudatosítja személyes értékeiket.
Az éves értékelések mellett teljes körű kontrollmérést az 5. és 7. évfolyamokon végzünk. A nyomon követés (kérdőíves kikérdezéssel, iskolai eredmény visszajelzéssel) – 9. évfolyam: 15 éves korban zárul.
Humánerőforrásunk jó, a tehetséggondozás terén megfelelő tapasztalatokkal rendelkeznek a kollégák.
Tantestületünkben jól képzett tanítók és tanárok, gyógypedagógus, drámapedagógus, angol nyelvtanár, református vallástanár és református kántor állnak helyt nap, mint nap az oktatásban.
E mellett az egyes kollégák számos továbbképzésen voltak, melyek hozzájárultak pedagógiai munkánk megújulásához:
2014-ben Tehetséggondozó mentor- 120 óra,
2016 – A drámapedagógia szerepe és alkalmazási lehetőségei a tehetséggondozásban és a köznevelésben- 30 óra.
Széleskörű partneri kapcsolataink – együttműködési megállapodás – segítik, szélesítik szakember közösségünket.
A Sztárai Tehetséggondozó Műhely
    – területi hatókör szerint: helyi (intézményi);
    – regisztrált működés időtartama szerint: működő;
    – a fejlesztésben megcélzott tehetségfajták száma alapján: több tehetségterületre fókuszáló (komplexen funkcionáló);
    – életkor szerint: 4-8. évfolyamos diákok
Nemcsak a mikro műhelyvezetők, hanem a teljes munkavállalói oldal elkötelezett a tehetségígéretek azonosítása, gondozása iránt.
Támogató segítséget ad a munkához a műhelyt befogadó intézmény fenntartója.
Nyitottság és együttműködési készség jellemzi működésünket, nagy hangsúlyt fektetünk a partnerépítésre.
Célunk, hogy intézményünkben a jövőben minél több gyermek kerüljön be a komplex tehetségfejlesztő programba művészeti, sport, illetve tanulmányi területen. Mivel az azonosított tehetség-ígéretek egy részének gondozása saját műhelyben nem valósítható meg, a műhelymunkába együttműködési megállapodással
partnerek kerülnek bevonásra:
    – művészetek: SKI Alapfokú Művészeti Iskola : kerámia – a foglalkozásoki a kötelezettségvállaló intézményben zajlanak ;
    – zene: SKI Zeneiskola:szolfézs,furulya,klarinét,;szaxofon,trombita,harsona,tenorkürt,baritonkürt,zongora
– mozgás: Kármentő Műhely: népi tánc; helyi sportegyesületek: úszás, labdarúgás (Bozsik foci)
A lazító programok szervezésében,lebonyolításában a civil szervezetek,egyesületek támogatják munkánkat:Fontos Vagy Nekünk Egyesület.
A Tehetségpont munkájában nélkülözhetetlen az együttműködés a szülőkkel. Ennek kiváló lehetősége a szülőknek rendezett szakmai megbeszélés,fórum, továbbá a pályaválasztásra irányuló, pszichológus irányításával, középiskolák bevonásával megtartott pályaválasztási szülői értekezlet.
Nyitottak vagyunk, szándékunk a későbbiekben területi hatókörünket kiterjeszteni; valamint partnereink számát is bővíteni.
Tehetséggondozást komplex természettudományi,környezeti és természetvédelmi, matematikai, nyelvi, zenei,és interperszonális tehetségterületeken szervezünk.
Folyamatosan figyeljük tehetséges tanulóink számára a versenyzési lehetőségeket. Iskolánk évek óta minden tavasszal megrendezi az Angol és német vers és prózamondó
    régiós szintű idegen nyelvi versenyt.
Saját diákjaink számára rendezett intézményi szintű versenyeink:
    – Sztárai mesemondó verseny
    – Sztárai versmondó verseny
    – Sztárai zsoltáréneklő verseny
A drámapedagógiai szakkörön kommunikáció fejlesztésével, színjátszással foglalkozunk, amelyeket a Mohácsi Területi Gyermekszínjátszó Találkozókon a sikeres színpadi előadások zárnak. A versenyfelkészítő szakkörökön a versenyfeladatok megoldásával a matematikai problémamegoldó, anyanyelvi és idegen nyelvi kompetenciát erősítjük tanulóinkban. A városi,járási , megyei és régiós versenyekre is felkészítjük és benevezzük a tehetséges tanulókat.
Évente megrendezett projekt keretében komplex megközelítéssel mutatjuk be az Ormánság református tárgyi emlékeit és hagyományait.
Tehetséges tanulóink a gyülekezet,a szülők és az egész tanulóifjúság előtt is bemutatkozhatnak a tavasszal megrendezett Szeretetvendégségen.
Gyülekezetünkön keresztül tanulóink egy része angol nyelvi bibliatáborba juthat el minden nyáron.
A felsoroltakon túl rendszeresen szervezünk bemutató órákat,szakmai megbeszéléseket az intézmény jó gyakorlatainak átadására.
A műhelymunkánkat ,eredményeinket folyamatosan kommunikáljuk a helyi médiában,honlapunkon és az iskola közösségi oldalán.
– A tanórai keretek közt folyó tehetséggondozás anyagi támogatottsága 100 %-os, a fenntartó a pedagógiai program elfogadásával elkötelezte magát.
    – A műhelyt befogadó intézmény fenntartója a 49/2010. (VI. 01.) számú határozatával kinyilvánította támogató hozzáállását a tanórán kívüli műhelymunkához.
    – A műhelyt befogadó intézmény fenntartója alapítványt hozott létre, amely egyedi alkalmak esetében bevonható a műhely működtetésébe – pl. tanulók versenyeken való részvételének támogatása. (Kockázati tényező: tőkefüggősége)
    – A befogadó intézmény anyagi támogatása részben fedezi a költségeket, segíti a működtetést az infrastruktúra biztosításával is. (Kockázati tényező: intézményi bevételi források nagysága)
    – Folyamatos pályázatfigyelés, – írás a műhely működtetéséhez. (Kockázati tényező: esetlegessége)
    – Szponzorok, szakmai és civil szervezetek anyagi támogatásának bevonása. (Kockázati tényező: esetlegessége)
    – Szülői jótékonysági rendezvények bevételei is segítik a műhelymunkát. (Kockázati tényező: esetlegessége)
    – Működőképességünket segíti: folyamatos jelenlét a médiában.
    – Egyes szolgáltatás – pl. nyári tehetséggondozó tábor, lazító program – önköltségi áron történő fedezése.

Pozitív irányú, a kockázati tényezők kivédését teszi lehetővé:
    – Saját mikro műhely tervezett költségvetése, melynek fenntartó általi elfogadása garancia
    – Évi egy alkalommal célirányos szülői jótékonysági rendezvény

Alapítva: 2010-10-10 02:16:45

Az intézmény aktív részese a hálózatnak.

Elérhetőségek

Weboldal

http://refisk.media9.hu/

Email

sztarairef@siklosref.hu

Telefon

0036-72-579224